Mit hagyunk az unokáinkra? Térkövet meg betont?

2025. június 11. 16:26 - 4233

picture1_1.jpgÚjabb fákkal számol le a városvezetés. Miután a Kossuth-kert árnyas lombjait már sikeresen kiiktatták a köztudatból és az utcaképből is, most a művelődési ház udvarára került a sor. Megint fűrész, megint pusztítás. A hivatalos indok? A fák „veszélyesek”. Hogy ezt ki állapította meg? Tudomásunk szerint nem szakértő. Nem független arborista. Csupán a városvezetés. Csak úgy ránézésre.

Tegnap kivágták az első áldozatot. A helyszínen jártunk, fotókat is készítettünk, és amit láttunk, az egészen megdöbbentő. Egy makkegészséges, erős fa törzse hevert darabokban a földön. Olyan fa, ami jó eséllyel még 30–50 évig díszíthette volna a város szívét. Ehelyett most ott a kopár föld, és a megbontott csend, amit csak a motorfűrész zaja tört meg előző nap.

Valójában mi történik itt?

8119a4fb-d714-4e56-ab6f-ce1fb70fb9b8.pngMi ez a hirtelen felindulásból elkövetett természetgyalázás, amit „gondos városüzemeltetésnek” neveznek? Ha egy fa valóban veszélyt jelent, legyen – vizsgálják meg, dokumentálják, indokolják meg. De ne játszunk ítéletet szakvélemény nélkül. Ez nem gondoskodás, ez már megint csak a szokásos önkény.

És ez már nem az első eset. A Kossuth-kert esetében is hasonló „akció” zajlott: akkor 2020-ban, a koronavírus-járvány első hullámának idején, csendben, észrevétlenül. A fák elestek, a park kopár maradt. Azóta is csak az emlékük árnyékol. Most pedig itt vagyunk újra, ugyanazzal a forgatókönyvvel.

Közben a város egyes szegletei még romosabb képet mutatnak: a Gencsy-kastély továbbra is pusztul, látszólag senkit sem zavar. Az igazi köztéri értékeket hagyják széthullani. De ami zöld, ami él, azt sürgősen ki kell vágni.

Hová vezet ez?

A következő talán a mamutfenyő lesz? Vagy amit éppen kinéztek maguknak? Úgy tűnik, városunk jövője térkőből, betonból és padok nélküli sétányokból fog állni. Árnyék nélkül. Lelkiismeret nélkül.

Máshol máshol az emberek óvják a fákat, mentik, amit és amíg lehet. Ha vágni kell, legalább csonkot hagynak, új élet reményében. Nálunk meg? Nálunk a megoldás mindig a vágás. Az eltüntetés. Hogy végül ne maradjon, csak a helyrehozhatatlan.

Balkányiak, Emberek!

Nem nézhetjük tétlenül ezt a pusztítást. Ez már nem csak környezetvédelmi kérdés: ez közösségi felelősség. Mert ezek a fák nem egy-egy emberé voltak. Ezek a miénk voltak. A városé és az unokáinké.

Ne hagyjuk, hogy olyanok döntsenek városunk közkincseiről, akiknek semmit nem jelent ez a föld. Akiknek Balkány csak egy aláírás a papíron, nem pedig gyökér, otthon, emlék.

 

Radnóti Miklós 1944-ben így szólt a Nem tudhatom… kezdetű versében:

”Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel

egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon

a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,

annak mit rejt e térkép?”

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://4233.blog.hu/api/trackback/id/tr9918886192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása