Balkány hátra megy, nem előre!

2022. január 14. 20:28 - 4233

A piacról és a parkolási káoszról

ke_p2_2.pngA Szabolcsihír online hírportál az alábbi cikket írta még tavaly februárban:

„A Zöld Város Program második ütemében piacot építenének, és több tucat fát telepítenének Balkányban. A projekt két elemére kiírt közbeszerzés azonban eredménytelen lett – olvasható a Közbeszerzési Értesítő február 2-i számában. Az indoklás szerint az eljárás eredménytelen, tekintettel arra, hogy az ajánlattevők az eljárás tisztaságát súlyosan sértő cselekményt követtek el.” Eddig szólt az idézet.

Ezt követően új közbeszerzést írtak ki. A projekt Európai Uniós alapokból finanszírozott, úgynevezett TOP-os pályázat, ami a Zöld Város II. ütem nevet kapta. A bontási jegyzőkönyvből kiderül, hogy egy nagykállói egyéni vállalkozó nyerte el a munkát, aki továbbadta az egészet egy alvállalkozónak. Annak az alvállalkozónak, aki az eredménytelenül lezárult első közbeszerzés nyertes ajánlattevője lett volna. Milyen érdekes egybeesés.

image0.jpegA szerződés aláírása 2021. május 28-án történt meg, viszont a munka befejezéséről nem látok semmilyen adatot. A szerződés aláírását követően elkezdődtek a munkák, aztán valamikor a nyár vége felé abba is maradtak. A rácsos tetőszerkezet váza elkészült, de befedve már nem lett. Ez az, amit mi láthatunk kívülről. Erről a 2014-es önkormányzati választás egyik balkányi szlogenje jutott eszembe, amit az akkor induló polgármester-jelölt tett fel kérdésként a választóknak: „Miért álltunk meg?”  Ezt tovább gondolva, én is felteszem a kérdéseimet: Miért állt meg az építkezés? Miért nem halad a munka? Miért nem mond semmit az önkormányzat? Miért nem tájékoztatják az embereket arról, hogy mikor kerül átadásra a piac?

Hogy pontosan milyen hiányosságok vannak, még csak találgatni lehet, mert tájékoztatást nem ad az önkormányzat. Sem arról, hogy miért áll az építkezés, sem arról, hogy mik a hiányosságok. Megkérdeztem egy hozzáértő szakembert, hogy hozzávetőlegesen mennyi idő alatt lehet ezt a munkát elvégezni. A gyors és egyértelmű válasz az volt, hogy 2–3 hónap alatt. Ennek ellenére ez a munka közel nyolc hónapja folyamatban van és még mindig nincs befejezve. Továbbá nem látunk egy projekttáblát sem, amin fel kellene tüntetni a munkavégzéssel és az elnyert támogatással kapcsolatos fontosabb adatokat. Mikor kezdődött, mi a befejezési határidő, mennyi a projektre kapott támogatás összege, ki a kivitelező? Ez egy Európai Uniós pályázatnál kötelező. Itt miért nem látjuk ezt?

Habár szívesen megkérdezném azt is, hogy mi a helyzet a főtéri parkolással? Mivel a piac lassan egy éve készül, így a Kossuth utcán, a parkolóban van ideiglenesen megtartva, ebből kifolyólag most ott uralkodnak áldatlan állapotok. Ha egyszer visszakerül az eredeti helyére a piactér, a parkolás ott még kaotikusabb lesz, mint ezelőtt volt. Az emberek szívesen mennek piacra (ha pedig be lesz fedve, még az eső sem lesz akadály), a balkányiak körében pedig különösen nagy népszerűsége van. Sőt, még átjárnak a környező településekről is, és ha itt vannak, a hévégi nagybevásárlást is elintézik egyúttal. Ez bevétel szempontjából kifejezetten jól jön a főtéren lévő üzleteknek. A közlekedést viszont ilyenkor a legjobban a „katasztrófa” szóval lehet leírni. Nincs parkolóhely, ami meg van, az nagyon kevés (már hétköznapokon sem lehet, csak többszöri próbálkozásra megállni). A hétvégéről meg ne is beszéljünk! Tömve autóval az egész Fő utca, a Dózsa György utca, az Ady Endre utca, de még az Ady Endre közben is állnak.  Sokszor megállnak a kapubeállókban, olyankor a tulajdonos nem tud kijönni, mindaddig amíg a gépjármű tulajdonosa be nem fejezi a vásárlást és el nem áll onnan.

Van-e valamilyen elképzelés a városvezetés részéről, hogy hogyan oldják meg ezt a kissé sem elhanyagolható problémát? Van-e valamilyen terv a jövőben arra, hogy a parkolási káosz kissé normalizálódjon városunkban? Ahogy azt is megkérdezném, hogy a piactér befedése kapcsán kiírt pályázat másik részét képező fatelepítésnél (amire közel 3 millió forintot nyert el a kivitelező), miért a közmunkások ültették el a fákat? Továbbá érdekelne az is, hogy a pályázat kitér 71 db tizennégy különböző fajta fára. Ezek a fák hol vannak? Hová lettek elültetve?

Ismételten akadnak újabb és újabb kérdések, gyűlnek a megoldásra váró problémák, és van egy olyan sejtésem, hogy még lesznek ilyenek a jövőben is. Egy biztos, csak úgy tudunk előre haladni, ha vannak terveink, céljaink, ambícióink, és emellett olyan eltökélt vezetőink, akik mindent megtesznek a város fejlődése érdekében. Törtetnek, mennek, nem ismernek lehetetlent. Nekünk, balkányi lakosoknak, olyan vezetőkre van szükségünk, akik nem ismerik a kudarcot – ha kidobják őket az ajtón visszamásznak az ablakon. A mai világban a törtetés és a rámenősség hiányában egyszerűen nem tud fejlődni egy település. A sokszor hangoztatott, aktuális politikai szlogent kifordítva bátran ki lehet jelenteni, hogy sajnos 2022-ben „Balkány hátra megy, nem előre!”

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://4233.blog.hu/api/trackback/id/tr9616813548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása