Bizonyára mindenkihez eljutott már a hír, de ha nem, akkor megírjuk mi is: 2023. október 27-én, pénteken reggel nyit ki utoljára a balkányi OTP bankfiók, és ezt követően véglegesen bezárják. Nem csak a hétvégére, hanem örökre. Tudom, és személyesen is tapasztalom, hogy mennyi embert érint ez a döntés negatívan. Mindenki értetlenül áll a döntés előtt, és teszi fel magában a költői kérdést: mégis ezt miért kellett, ez miért jó?

Az emberek mentális egészsége kapcsán sokszor felmerül, hogy olykor valamiért elhagyatottnak érezzük magunkat. Ha nem is csak rokoni-baráti szinten gondolunk ebbe bele, akkor igazából rájövünk, hogy közösségi téren nem foglalkozik velünk sem az ország, sem a politikai fősodor. Joggal érezhetjük úgy, hogy csupán egy eldugott, poros kis alföldi városként tekint ránk az, aki először hallott életében Balkányról. „Nem, nem Harkány, hanem Balkány. Olyan, mint a Balkán, csak van egy Y a végén.” – talán ez a mondat már sokunk száját elhagyta, amikor valakinek kellett beszélni arról, hogy mi fán is terem az a hely, ahonnan származunk. Ha ezen továbbmegyünk, akkor valószínűleg megemlítjük, hogy miről lehetünk híresek. Van egy mamutfenyőnk, ami semmilyen turisztikai szempontból nincs kihasználva, az odajutás is problémás egy idegen számára. Van még ezen felül egy Gencsy-kastélyunk is, ami a szemünk láttára roskad össze, és lesz szép lassan végérvényesen az enyészeté. Kissé pesszimista világszemletű meglátásban azt is mondhatjuk a messziről jött idegennek, hogy „nincs itt semmi érdekes, és olyan mintha az idő is megállt volna 1989-ben”. Szép kilátások, mit ne mondjak.

Balkány mindig a térség vezető települése volt– emlékszem gyerekkoromból, a környéken csak itt volt piac, évente kétszer, háromszor úgynevezett nagyvásár is. A környékbeli falvakból ide jártak vásárolni, mert itt már a ’70-es évek végén volt ABC áruház. Emellett volt vendéglő, mozi, szórakozó helyek, vagy ott volt a híres sörkert, ami (fénykorában) nagyon felkapott helynek számított. A presszóban pedig olyan finom volt a fagyi, hogy mai napig a számban érzem az izét, ha eszembe jut. Csakhogy ez már mind csupán a múlt. Mint ahogy a múlt része volt a Rákosi-korszak, amikor mindenért is büntettek. Az államosítás: amikor, ha nem adtad be a földedet „önként” a közösbe, várhattad a retorziókat. Az egypártrendszer: amikor, ha lázadtál a fennálló hatalom ellen, akkor jött a fekete autó és megrendszabályoztak, hogy tudd: hol a helyed. Az emberek ekkor félelemben éltek.

Régen jelentkezünk a blogon új cikkel, habár nyáron nem szoktunk, de olyan problémát jelezek felénk olvasóink, ami mellet nem tudunk szó nélkül elmenni.

A napokban több felháborodott szülő juttatta el hozzám azt a felhívást, amit a Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda vezetősége küldött a szülőknek (és ez inkább a tanyavilágban élő embereket érinti elsősorban), amiben tájékoztatja őket, hogy 2022. szeptember 1-től – a kialakult helyzet miatt (sic!) – a gyerekek óvodába szállítását az eddig megszokott módon nem tudják megoldani, viszont lehetőség van a gyerekek a menetrend szerint közlekedő Volán autóbusz járattal történő utaztatására.

Komolyan kérdezem, hogy van még vajon ettől lejjebb? Hogy gondolták azt, hogy egy hároméves gyereket felültetnek egy járatos buszra?

Példátlan értékű összefogásnak voltunk szemtanúi a hétvégén. Rácz Imre és családja ismét bebizonyította önzetlenségét és segítőkészségét. A Magyar Református Szeretetszolgálat felhívására Hollandiában a Kinderen in nood (Gyermekek szükségben) alapítvány, három nap alatt hat kamiont töltött meg segélyszállítmánnyal. A kamionok pénteken este érkeztek meg Balkányba, ahol már várták őket. A helyi vállalkozó a családjával, és nagyon sok önkéntessel azonnal elkezdte lepakolni a szállítmányt, majd azokat szortírozták, válogatták. Felcímkézett tartályládákba kerültek az adományok, igy a későbbiekben könnyebb lesz majd a szállításuk. Másnap érkezett meg egy ukrán kamion, amit megpakoltak tartós élelmiszerrel és még aznap elindult a szállítmánnyal Kijev környékére, az egyik olyan területre, amely elszenvedi a háború borzalmait.

A Szabolcsihír online hírportál az alábbi cikket írta még tavaly februárban:

„A Zöld Város Program második ütemében piacot építenének, és több tucat fát telepítenének Balkányban. A projekt két elemére kiírt közbeszerzés azonban eredménytelen lett – olvasható a Közbeszerzési Értesítő február 2-i számában. Az indoklás szerint az eljárás eredménytelen, tekintettel arra, hogy az ajánlattevők az eljárás tisztaságát súlyosan sértő cselekményt követtek el.” Eddig szólt az idézet.

Ezt követően új közbeszerzést írtak ki. A projekt Európai Uniós alapokból finanszírozott, úgynevezett TOP-os pályázat, ami a Zöld Város II. ütem nevet kapta. A bontási jegyzőkönyvből kiderül, hogy egy nagykállói egyéni vállalkozó nyerte el a munkát, aki továbbadta az egészet egy alvállalkozónak. Annak az alvállalkozónak, aki az eredménytelenül lezárult első közbeszerzés nyertes ajánlattevője lett volna. Milyen érdekes egybeesés.

A megható karácsonyi beszédek, a szívhez szóló versek, a meghitt ünneplés, illetve a boldog újévi köszöntők után ideje kicsit visszacsöppeni a jelenbe. Véget ért egy év, kezdtünk egy újat. Tiszta lappal – és majd meglátjuk áprilisban, hogy új lesz-e a ceruza is hozzá, vagy marad a régi. Ilyenkor év elején az a szokás, hogy értékeljük az előző esztendőt, próbáljuk felvázolni mit is várunk a következő évtől. Mi ezt a hagyományt nem szeretnénk folytatni. Úgy gondolom elég csak végiggörgetni a cikkeinken, és megnézni a reakciókat, a kommenteket: ezek magukért beszélnek. Továbbá nem beszélve a számos üzenetről, amit privátban kapunk. Ezek megerősítenek, hogy jó az irány, amin elindultunk, és folytatjuk tovább. Ez a tervünk idén is: tartalmas cikkekkel jelentkezni, rávilágítani a szőnyeg alá söpört problémákra, beszélni a lakosság helyett, beszélni azok helyett, akik nem mernek, mert a munkahelyüket, az állásukat, a karrierjüket kockáztatják. Jó olvasni az üzeneteket, amiket küldenek az olvasóink, hogy milyen témákat érintsünk a közeljövőben. Mi az, ami bosszantja az embereket, mi az, amire megoldást keresnek. Továbbra is bíztatunk mindenkit: bátran írjanak nekünk, az anonimitást továbbra is megőrizzük, ha azt kérik.

Kedves Olvasóink! Mondhatnánk, hogy most játékra hívjuk Önöket. A játék lényege pedig az lenne, hogy a cikkhez tartozó képek közül válasszák ki, melyik a mi városunk karácsonyfája! De nem ezt tesszük. Hogy miért? Mert túl egyszerű lenne ez a játék. Az összehasonlítás viszont így is egyértelmű. Nézve a környező települések karácsonyi dekorációit, mi megint elmondhatjuk, hogy „mindenki jó valamire, ha másra nem – elrettentő példának”. Ezek vagyunk mi. Ismételten. Az elrettentő példa.

Balkányban ebben az évben a közmunkaprogramban dolgozók száma meghaladta a 400 főt, ami a megyénkben az egyik legmagasabb szám. A tevékenységi kör, amiben foglalkoztatva vannak kifejezetten tág: a segédmunkástól a mezőgazdasági munkásokon, takarítókon, konyhai kisegítőkön, karbantartókon és portásokon át (a szerencsésnek mondható) adminisztrátori munkakörig vannak foglalkoztatva. Ezek mellett akad egy kis szelet a közfoglalkoztatási tortából, akik csak papíron részesei a programnak; valójában soha semmilyen munkakört nem láttak el. Ők azok a „láthatatlan emberek”, akiknek csak a munkabér jár az el nem végzett munka után.

Színvonalas programoknak lehettek részesei azok, akik a múlt héten szombaton meglátogatták Ujhelyi tanyán a Plangi Airportot. Immár második alkalommal került megrendezésre a repülőnap, amely színes programokkal várta az érdeklődőket. Az időjárás is kegyes volt, ennek köszönhetően több száz ember vehetett részt az eseményen. Szeretnénk gratulálni a szervezőknek, valamint a résztvevőknek a látványos bemutatókhoz. Külön gratuláció jár Plangár Jánosnak, a repülőtér tulajdonosának. Bízunk benne, hogy jövőre is lesz repülőnap, mert az odalátogató közönség méretéből is látszik, hogy van erre igény Balkányban, csak tudni kell megszervezni. A továbbra kattintva fotógaléria tekinthető meg a repülőnapról.