Az évfordulók, emléknapok, születésnapok arra is jók a gondtalan ünneplés mellett, hogy megálljunk egy pillantra, és számot vessünk az eltelt időről. A napokban éppen 17 éves lett Balkány város, így gondoltam, hogy tollat ragadok, és megírom, hogy miképpen látom a városomat 2021-ben – mi történt Balkánnyal, hol tartunk most, és mi várható a jövőben.

Április 22. – ez minden évben a Föld napja. Több portálon emlékeztek meg erről a napról: önkormányzatok, egyesületek készültek valamilyen maradandó anyaggal, ami kötődik valamilyen formában ehhez a jeles naphoz. Volt, ahol fát ültettek, virágágyásokat készítettek, gyomtalanítottak, esetleg szemetet szedtek, hogy ha csak egy kicsivel is, de ezzel járuljanak hozzá a bolygónk védelméhez, a bolygónk túléléséhez.

A Szőlő út lakói fordultak hozzánk problémájukkal, amire jó ideje nem tud, vagy nem akar az önkormányzat megoldást találni. Már télen is többen jelezték a polgármesteri hivatalban az ott dolgozóknak, a képviselőknek, és magának a polgármester úrnak, hogy elég sok a kóbor kutya az utcában. Elmondásuk alapján több ott lakó is jelezte, hogy problémát jelentenek a kutyák, akik szabadon, falkába verődve portyáznak a környéken.

Balkány önkormányzatisága, települési státusza a történelem során sokat változott: a folyamatosan fejlődő nyírségi falu a középkor végén, a török hódoltság idején szinte teljesen elnéptelenedett, köszönhetően annak a mostoha és kiszolgáltatott helyzetnek, hogy a három országrész szélén helyezkedett el. A törökök kiűzését követően a környék ismét fejlődésnek indult, majd a 18. század elejére elmondható volt, hogy a megyében minden kétszáz lakosból egy Balkányban lakott. Ez arányait tekintve olyan, mintha ma a város lakossága kb. 26 000 fő lenne, tehát hozzávetőlegesen a mostani négyszerese. Az újkor által a város elé támasztott nehézségeket – 1848-49-es forradalom és szabadságharc, világháborúk – kisebb-nagyobb sikerrel véve Balkány mégis megmaradt, és létezik a mai napig is. 1971-ben nagyközségi rangra sikerült előlépnie a korábbi községnek, majd 2004. szeptember 19-én várossá nyilvánították Balkányt.

Egy éve már, hogy nincs közöttünk a balkányi sportélet, azon belül is a foci kiemelkedő rajongója. Nem volt olyan meccs, ahol ő nem lett volna jelen. Lehetett tűző napsütés, eső vagy hideg szél: ő ott állt és biztatta a csapatot. Mondhatni élete volt a balkányi futball.

A diktatúra másnéven önkényuralom, olyan kormányzási forma, ahol az állami főhatalom (a kormányzati hatalom) forrása nem a népakarat. Ez az egy szó kifejezetten jellemzi kisvárosunkat. Hiszen látja mindenki – akinek nyitva van a szeme – hogy nálunk a nép akarata, a nép szava nem számít semmit sem. Semmiről nem kérdezik meg az embereket, van 2–3 „mindenhez is értő” ember, aki eldönti mi lesz Balkányban, minek kell lennie; a nép meg maradjon csendben. Aztán ha valaki mégis úgy dönt, hogy elmondja a véleményét, vagy kiáll valaki mellett, az a rendszer ellensége és azt szankcionálni kell. Ha valaki arra vetemedik, hogy lájkolni meri az egyik írásunkat, az már listázva lesz, és jaj, annak, ha egyszer beteszi a lábát a Polgármesteri Hivatalba. Páros lábbal rúgják ki onnan, nem beszélve a gúnyos megjegyzésekről, amit a Polgármester Úr zúdít az illető fejére. Mi ez, ha nem diktatúra?

Engedjék, meg hogy egy személyes történnettel kezdjem ezt a cikket: 2–3 hete hazalátogatott a keresztanyám a Dunántúlról. Legutóbb karácsonykor volt itthon: idén a koronavírus-járvány miatt még nem tudott jönni. Most is, mint mindig, a lánya hozta autóval. Amikor beértek Balkányba értetlenül szemléte a Kossuth-kert helyét. Meg is kérdezte a lányát, hogy minek hozták ide a „kisvásártérre” a temetőt? Ez a rövid történet hűen tükrözi azt, amit tettek a Kossuth-kerttel. Megölték és eltemették a város szívében.

A Gencsy-kastély egy barokk eredetű épület, szabadonálló, egyenletes, eklektikus, téglalap alaprajzú, középső részén négyoszlopos beüvegezett árkádból áll. Az épület összes hasznos alapterülete 770 m². Gencsy Sámuel 1774-ben vetette meg a kastély alapjait. De a kastély története ettől régebbre vezethető vissza: a munkálatokat a Nagykállói volt vármegyeháza olasz építőmestere Salvatore Aprilis irányította. A 19. század második felében Gencsy Béla az akkor egyszintes épületet egy szinttel bővítette és átalakította. A kastélyban 1951-től 2007-ig gyermekotthon működött, ahol állami gondoskodás alatt lévő kiskorú gyermekeket helyeztek el. Fenntartója Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Önkormányzata volt. 2009. január 14-én Seszták Oszkár – a megyei közgyűlés elnöke – átadta Pálosi Lászlónak a kastély kulcsát, ezzel jelezve, hogy a Gencsy-kastély innentől kezdve már a városé. A kastély védett műemlék, lezárt területen, üresen áll, nem látogatható. Távlati tervként az ingatlan bármely intézeti és idegenforgalmi funkciókkal is hasznosítható Találtunk hirdetést is, mely szerint az önkormányzat, pontosabban a jelenlegi polgármester 42 millió forintért árulta a kastélyt.

Ennyit a kastély történelméről, és most jöjjenek a tények.

Júniussal átfordulva a nyárba folytassuk egy, a természethez és a szívünkhöz is közel álló témával, a jármytanyai mamutfenyő ügyével. A már idestova 170 éve álló örökzöld, a maga 30 méteres magasságával nem csak az országban, de az egész földrészen egyedülálló, hogy nem egy arborétumban, vagy növénykertben nőtt, úgymond laboratóriumi körülmények között, hanem kinn, a szabadban marad meg olyannak, amilyen. Az állagmegóvás az megtörtént, aki kijár, rendszeresen azt láthatja, hogy új abroncsok kerültek a fára, amit szakemberek készítettek.